A legtöbb kisgyermek átéli ezt a korszakot kb. 1,5 és 3 éves kora között, s általában 6 éves korukra kinövik. A szülőknek ez persze nem jó hír, mert bizony komoly fejtörést, s nem kevés aggodalmat okozhat egy „fényevő” gyermek a családban. Nem egyszerű kérdés, mert ebben az életkorban alapozzuk meg a gyermek későbbi étkezési szokásait is, s ilyenkor az intenzív fejlődés, növekedés miatt is fontos a megfelelő, tápanyagdús étkezés, így mindenképpen szeretnénk jól csinálni. Ráadásul minden gyermek más, így az a bizonyos nagy könyv tényleg nem létezik, mert nem húzható rá minden gyerekre ugyanaz a szabály, hogy mit, mikor és mennyit kell ennie. Oldalunkon természetesen megpróbálunk ehhez támpontokat adni, de számos olyan tényezőt is figyelembe kell venni adott esetben, amire egy virtuális táplálkozási kalauz nem vállalkozhat. Ilyen esetekben a személyes dietetikai konzultációt javasoljuk.
A válogatósság fokozatai
Addig, amíg a gyermek fejlődése a korának megfelelő ütemű és gyorsaságú, feltehetően nem fenyegeti az energia-, és tápanyaghiány kockázata, ami a szülők legnagyobb félelme, mikor válogat, nem eszik (eleget) a gyerekük (szerintük). A gyerekek étvágya ráadásul elég hektikus is tud lenni, lehetnek olyan időszakok, amikor kevesebbet esznek, máskor pedig ezt kvázi behozzák.
Az aktuális hangulatuk, az őket körülvevő környezet, történések, a bennük zajló testi-lelki változások is hozzájárulhatnak az evéssel kapcsolatos viselkedésük megváltozásához. Előfordulhat önmagának az evésnek az elutasítása, vagy bizonyos színek, ízek, állagok, alapanyagok előnyben részesítése, kizárása (szelektív evés), esetleg az új, ismeretlen ízek elutasítása (étel neofóbia), bizonyos ételekkel szembeni averzió, stb. Igen széles a paletta, s ezek csak a legfőbb példák voltak.
Mi lehet a háttérben?
Mielőtt rásütjük a gyermekre, hogy válogatós, és várjuk, hogy majd csak kinövi, előtte fontos kideríteni, hogy mi lehet az oka. Mivel ez egy igen összetett témakör, ezért most a legfontosabb lehetséges okok közül válogattam, ezeken kívül még egyéb tényezők is megjelenhetnek, akár keverve is, amelyek kivizsgálása már szakember feladata.
Az életkori sajátosságként is leírható válogatósság mögött gyakran például evészavar is állhat, ilyen például a szelektív evés (ez nem jár együtt testképzavarral, az étel elkerülése nem magyarázható testi betegséggel). Okozhatja valamilyen testi tünet, panasz, vagy betegség is (pl. hasi puffadás, táplálékallergia, -intolerancia, anatómiai rendellenesség, fájdalom, gyulladás, nyelési vagy rágási zavar…), de vashiány, valamilyen szervi vagy fejlődés-neurológiai elváltozás is kiválthatja. Emellett a különböző eredetű lelki eredetű okok (szorongás, frusztráció, elhanyagoltság érzet, testvéri féltékenység, abúzus, unalom, félelem, akár magától az evéstől vagy kifejezett ételektől) is jelen lehetnek. Okozhatják az egyes ételekkel, de akár magával az evéssel kapcsolatos rossz élmények is (félrenyelés, hányás, rossz ízű, romlott étel, gyógyszer íz), amelyek akár tudattalanul is meggátolják a „normál” étkezési szokások kialakulását, fejlődését. A válogatósság mintakövetésként is megjelenhet, ha az egyik vagy mindkét szülő maga is válogat, esetleg valamely kortárs, barát, vagy más családtag esetében tapasztalja ezt a csemete. Mindezek mellett kiválthatja a szülő túl engedékeny vagy éppen korlátozó etetési hozzáállása, vagy éppen valamilyen etetési hiba is (stressz, erőltetés…).
Mi segít a megelőzésben?
Sokat segít, ha már a hozzátáplálás, elválasztás is egy pozitív, elfogadó közegben, erőltetés, unszolás, kényszer nélkül történik. Egy adott alapanyagot igen sokszor (legalább 25-ször) meg kell mutatni a babának, hogy végül (akár többszöri elutasítást követően) elfogadja, hiszen kezdetben még az idegen, ismeretlen az íze, illata, színe, állaga is. Fontos a következetesség, a türelem, bizalom is a szülők, gondozók részéről. Minél többféle alapanyaggal, ízzel, színnel, állaggal, elkészítési móddal van módja megismerkedni a gyermeknek, az hosszú távon annál nagyobb segítséget jelenthet abban, hogy később minél színesebb, vegyesebb legyen az étrendje, ne féljen az újdonságoktól, megőrizze a kíváncsiságát is e téren.
Mindamellett, hogy adódhatnak nehézségek a kezdeti próbálkozások során, s akár később is, tartsuk tiszteletben a gyermek egyéni ízlését, mivel mi, felnőttek sem szeretünk mindent, náluk is adódhatnak ízlésbeli eltérések (amik persze változhatnak idővel)! Minél többet meséljünk a gyermeknek az egyes alapanyagokról, az ételekről, italokról, annál jobban fog irántuk érdeklődni. Ha tehetjük, vigyük magunkkal bevásárolni, hagyjuk, hogy (bizonyos keretek között) válasszon az egyes alapanyagok között! Vonjuk be (a megfelelő biztonsági, higiéniai szabályok betartása mellett) az ételkészítésbe, a kóstolásba, majd a tálalásba is!
Mit tegyünk a válogatósság esetén?
Ha kizártunk minden lehetséges testi, lelki okot és zavart, s a gyermek valóban csak azért válogat, mert éppen ebben az életkorban van, akkor viszonylag könnyebb dolgunk van. Ellenkező esetben vonjuk be gyermektáplálással foglalkozó szakembert (gyermekorvost, dietetikust…), hogy közösen állíthassunk össze egy, a gyermekre szabott „táplálási tervet”!
Fontos elérnünk otthon azt, hogy az evés egy jó hangulatú, feszültségektől, elvárásoktól, félelmektől, minősítgetéstől mentes területe legyen a mindennapjainknak, hiszen naponta többször is sor kerül erre, így kiemelt fókuszt kap. Legyen egy kiszámítható napirend, amiben viszonylag fix helyen szerepelnek az egyes étkezések, amelyek a lehető legtöbbször közösen teljenek, mivel a gyerekek az evésben is nagyrészt mintakövetéssel tanulnak!
Mindenek előtt a már említett extra adag türelemre és kitartásra lesz szükségünk, de mindez megéri. Legyen lehetősége a gyermeknek választani, amennyiben erre van lehetőség (pl. kétfajta főzelék, köret vagy levesbetét között)! Bízzunk a gyermek jelzéseiben, hogy ő is magabiztos legyen benne, mikor lakott jól, mikor éhes, miből enne szívesen, mi az, ami rossz érzést kelt benne, stb.! Ellenőrizzük, hogy megfelelő pozícióban, elég kényelmesen ül-e az etetőszékben, kis székben! Hagyjuk, hogy kezdetben megfogdossa, megnyomogassa, szétkenje az ételeket! Igen, ez maszatolással jár, de segíti is abban, hogy legyenek tapasztalatai az adott alapanyaggal, étellel kapcsolatban (idővel megtanul majd „rendesen” enni). Ne hasonlítgassuk a gyereket a testvérhez, kortársakhoz! Ne tukmáljuk az ételt, ne zsaroljuk, vesztegessük meg azzal, hogy ha valamit megeszik, akkor jutalmat kap, vagy elmehet az asztaltól! Időről időre próbálkozzunk meg újra egy korábban elutasított alapanyaggal, elkészítési móddal! Ne hazudjunk neki az ételről, például ne rejtsünk el valamit úgy az ételben, hogy nem tud róla, mert ez erős bizalomvesztést okozhat! Ne minősítsük az ételeket (ha mi nem is kedveljük, ne fintorogjunk a gyerek előtt)! Ne sürgessük az evéssel, hagyjuk, hogy a maga tempójában egyen!
Ne adjuk fel, hiszen az első életévek táplálkozása, étrendje nagyban kihat a későbbi életévekre, az ekkor szerzett tapasztalatok hatással bírnak a gyermek felnőttkori egészségére, étkezési szokásaira is! Tekintsük inkább mi is játéknak, egy közös felfedezésnek és kalandnak, ahol minden résztvevő nap mint nap tanul valami érdekeset!
Amennyiben azonban mégis szükséges, mert látszólag semmi sem válik be és a gyermek fejlődése, súlynövekedése is megtorpan, valamint testi-lelki okokra is gyanakszunk, ne habozzunk felvenni a kapcsolatot a táplálkozási problémák megoldásában jártas gyógypedagógussal, gyógytornásszal, gasztroenterológussal, pszichológussal, dietetikussal!
