Szerző: Kiss-Tóth Bernadett | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta, Schmidt Judit

Csak nyáron kell figyelnünk gyermekünk hidratáltságára?

A szervezet egy százalékos vízvesztése már olyan tüneteket okozhat, mint a fejfájás, a fáradtság vagy a fizikai állóképesség csökkenése. Az ivásról való megfeledkezéssel könnyen az enyhe kiszáradás állapotába kerülünk. Gyermekeket különösen fontos itallal kínálni.

Egy újszülött testtömegének mintegy 75 százaléka víz, amely az életkor előrehaladtával csökken. Minden létfontosságú szervünk, mint az agyunk, szívünk, vesénk közel 80%-a víz, így érthető, miért fontos ügyelni arra, hogy a gyermekek elég folyadékhoz jussanak nap, mint nap.

A megfelelő hidratáltság alapvető fontosságú az óvodában és iskolában is, hiszen segíti a  koncentráció, az éberség, valamint a fizikai teljesítőképesség egészséges szinten tartását. Gyakran a kiegyensúlyozott táplálkozás égisze alatt csak a megfelelő mennyiségű és minőségű ételek kapnak figyelmet, miközben az elegendő vízfogyasztás nélkül az élelmiszerekből származó tápanyagok nem jutnak el célállomásukra, így nem is tudnak hasznosulni.

 

Mennyi folyadékra van szüksége a kicsiknek?

A szervezet a vizelettel, a széklettel, a légzéssel, valamint a bőrön keresztüli párolgással folyamatosan veszít víztartalmából, így a cél ennek a mennyiségnek a pótlása, a folyadékegyensúly fenntartása. Ez alapján egy gyermek vízszükséglete sok tényezőtől függ, így a hőmérséklettől, a fizikai aktivitástól, a gyermek testtömegétől és életkorától, de közepes hőmérséklet és aktivitás mellett az ajánlott mennyiség 1,3-2 liter között mozog (1. táblázat).

Ügyelni kell arra, hogy hosszabb, erőteljesebb fizikai aktivitás, hőség, illetve láz vagy hasmenés esetén a szükséglet akár 2-3-szorosára is növekedhet, így ilyenkor gyakran, kis kortyokban adjon vizet gyermekének, hogy elkerülje a kiszáradást.

 

Életkor

Napi ajánlott vízfogyasztás
(folyadékok + élelmiszerek víztartalma)

2-3 év

1,3 liter

4-8 év

1,6 liter

9-13 év, fiúk

2,1 liter

9-13 év, lányok

1,9 liter

 

1. táblázat: Gyermekek vízfogyasztási referenciaértékei

Forrás: Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság

 

Melyek a vízfogyasztás legjobb forrásai gyermeke számára?

Általánosságban elmondható, hogy napi vízfogyasztásunk 70-80 százaléka folyadékokból (italokból), míg 20-30 százaléka az ételek, élelmiszerek víztartalmából ered.

A folyadékfogyasztás kapcsán is érdemes kiemelni a rendszeresség és változatosság fontosságát, hiszen a gyermekek gyakran nem kívánják a folyadékot és a szomjúságra sem reagálnak, ami már a dehidratációt (kiszáradást) jelzi. A vízfelvétel legjobb forrása a jó minőségű víz vagy ásványvíz, amelyet enyhén ízesíthetünk: friss gyümölcsökkel vagy gyümölcslével gazdagítva. A változatosság elvét szem előtt tartva beilleszthető a gyermek étrendjébe 1-1 pohár 100%-os gyümölcslé magában vagy vízzel hígítva, gyümölcstea enyhén édesítve, illetve a tej és a tejes italok is. A nagy víztartalmú ételek, mint a leves, a főzelék, a joghurt, a zöldségek és gyümölcsök - átlagosan több mint 80%-os víztartalmukkal - szintén hozzájárulnak az folyadékegyensúly megteremtéséhez, így biztosítsa ezek helyét gyermeke étrendjében.

Fotó: shutterstock.com

 

Mit tehet, hogy gyermeke megfelelően hidratált maradjon?

A gyermekek hajlamosabban a kiszáradásra, ugyanis szerveik – kifejezetten veséjük – még fejlődésben vannak, testtömeg-kilogrammonként több vízre van szükségük, nehezebben tudják kommunikálni szükségleteiket, illetve a játék közben hajlamosak elfeledkezni az ivásról. Emiatt kiemelten kell figyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot isznak-e, amihez az alábbi tippek szolgálhatnak segítségül.

- Szoktassa rá otthon gyermekét arra, hogy minden étkezéshez, valamint tanulás vagy játék közben is igyon egy pohár vizet!

- Magyarázza el neki, hogy a jó jegyekhez, a sporthoz, a társaival való játékhoz, illetve a hétvégi kikapcsolódáshoz is elengedhetetlen, hogy eleget igyon!

- Kínálja ízléses vagy akár játékos formában tálalt italokkal! Vonzó lehet, ha színes, feliratos pohárban teszi az asztalára a folyadékot, így előbb eszébe jut, hogy innia kell.

- Mindig tegyen egy üveg vizet a táskájába, hogy tudjon inni, amint megszomjazik! Hiszen gyakran az ivás elmaradása onnan ered, hogy nincs a gyermek környezetében elérhető vízfogyasztási lehetőség.

- Mutasson jó példát! Iszogasson otthon Ön is folyamatosan, hogy gyermeke lemásolhassa e jó szokását!

 

Irodalom

1. Scientific opinion on dietary reference values for water. EFSA Journal. 8:1459, 2010

2. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Táplálkozási Akadémia Hírlevél. VIII. évfolyam 3. szám, 2015. március.

3. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Táplálkozási Akadémia Hírlevél. VII. évfolyam, 8. szám, 2014. szeptember.

4. European Hydration Institute: 4 key moment in hydration. (letöltve: 2015.07.15.)

5. European Hydration Institute: Hydration of infants and children.  (letöltve: 2015.07.15.)

6. Wilson M. M., Morley J. E.: Impaired cognitive function and mental performance in mild dehydration. Eur J Clin Nutr. 2003; 57(Suppl 2):S24–S29.

7. Szinnai G., Schachinger H., Arnaud M. J., Linder L., Keller U.: Effect of water deprivation on cognitivemotor performance in healthy men and women. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol. 2005; 289: R275–R280.