Szerző: Schmidt Judit | Lektor: Dr. Palik Éva, Horváth Zoltánné

A hiányos vagy túlzott folyadékfogyasztás hatásai

A mérték az érték a folyadékok kapcsán is. Sem a túl kevés, sem a túl sok nem tesz jót az egészségünknek. A cél, hogy elkerüljük a szélsőséges fogyasztást.

A túlzott folyadékfogyasztás (hiperhidráció)

Minden jóból megárt a sok. Így van ez a folyadékokkal is. Akár vízből is ihatunk olyan nagy mennyiséget, ami problémákat okozhat. Ezt az állapotot hívjuk hiperhidrációnak vagy vízmérgezésnek. Ez egy igen ritka állapot, de súlyos következményekkel járhat. Akkor fordulhat elő, ha például hirtelen nagy mennyiségű vizet, sómentes folyadékot fogyasztunk, és ez a szervezet nátriumháztartásának felborulásához vezet. Gyakori lehet sportolás utáni folyadékvesztés vízzel való pótlásánál, de okozhatják olyan betegségek is, amelyek akadályozzák a szervezet vízkiválasztását (pl. vesebetegségek, szívelégtelenség).

Egy gyomorrontás, ételmérgezés vagy kiszáradással járó betegség esetén a túlzott hányás, hasmenés, izzadás miatt szükséges a folyadékpótlás mellett az elvesztett elektrolitok, így a nátrium pótlása is. Ennek hiányában a szervezetbe jutott vízmennyiség mintegy felhígítja a vért (csökkenti az ozmolaritását és a benne keringő ionok – elektrolitok – koncentrációját). Ennek következtében a sejtek egyre több folyadékot próbálnak felvenni a nátriumszintjük biztosítása érdekében, megduzzadnak, ami különösen akkor veszélyes, ha az agyban történik, hisz a koponyacsont miatt nem képes tágulni, így életveszélyes állapotot, agyi vizenyőt okozhat. A vesék nem tudják kellő gyorsasággal kiválasztani a felesleget a vizeletürítés révén (ez felnőtteknél legfeljebb 1 liter óránként).

A folyadékvesztés (dehidráció)

A szervezet folyadékháztartásának körülbelül 1%-nyi veszteségét még következmények nélkül képes a testünk 24 órán belül kiegyenlíteni. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges vagy a folyadékveszteség fokozódik (erőteljes izzadás, hányás, hasmenés révén), jelentős mértékben csökkenhet a szellemi és a fizikai teljesítőképesség (például csökken a koncentráló képesség, lassul a gondolkodás, nő a fáradtságérzet), zavart szenvedhet a szervezet hőszabályozó rendszere és a szívműködést is befolyásolhatja (ez akár a pulzus kitapintásakor is érezhető, mivel a csökkent vérmennyiség következtében lassabb és gyengébb a szívverés). 10 %-os vagy nagyobb folyadékveszteség már halálos kimenetelű lehet.

Extrém körülmények esetén, például hőség, túlzásba vitt fizikai terhelés (például tűző napon végzett megerőltető sportolás vagy éppen kerti munka) akár 8 liternyi folyadékveszteséggel is járhat. Ebben az esetben a veszteséget (nemcsak a vizet, de az ásványi anyagokat is) mindenképpen pótolni kell, de ezt csak fokozatosan szabad megtenni, elkerülendő a fent említett hiperhidráció bekövetkeztét. Az úgynevezett izotóniás italok vagy a gyógyszertárban kapható orális rehidráló folyadék ideális összetételben tartalmazza az oldott ásványi anyagokat (elektrolitokat), így ezek is alkalmasak lehetnek a folyadékpótlása. Otthoni körülmények között a zöldségfőzetek (burgonya, sárgarépa főzőleve), az enyhén sózott, cukrozott tea, a fele-fele arányban vízzel hígított 100 %-os vagy friss gyümölcs-, zöldséglevek, illetve a nem túl nagy ásványianyag-tartalmú (kb. 500 mg/liter), szénsavmentes ásványvizek lehetnek a segítségünkre.

A csökkent folyadékfogyasztás és kiszáradás lehetséges mellékhatásai

Az elégtelen mennyiségű folyadék fogyasztása, ami akár kiszáradáshoz (dehidrációhoz) is vezethet, hosszú távon számos kóros állapot kialakulásához járulhat hozzá. Csökkent folyadékfogyasztás állhat a szinte népbetegségnek tekinthető székrekedés hátterében is, amely a folyadékháztartás rendezése esetén (rendszeres és egyenletes, kielégítő mennyiségű vagy kezdetben akár kissé megnövelt folyadékfogyasztással) az esetek nagy részében meg is szüntethető, kezelhető és megelőzhető az újabb kiújulása (természetesen megfelelő rostfogyasztás és testmozgás mellett). Az elégtelen folyadékbevitellel összefüggésbe hozható kóros állapot lehet a vesekő képződése, a magas vérnyomásbetegség, egyes szív-ér rendszeri betegségek, valamint a húgyúti fertőzések gyakoribbá válása, illetve a várandós nők esetében a kevés magzatvíz okozta problémák, a szüléskor az elhúzódó vajúdás.

Amennyiben nem iszunk elég folyadékot, csökken a nyáltermelés, ezáltal a fogainkat és szájnyálkahártyánkat is óvó nyál mennyisége, amely fogászati problémákhoz (például fogszuvasodáshoz) is vezethet. Nem beszélve arról, hogy kellemetlen szájszagot is okozhat az ivás rendszeres elmaradása.

A cukrozott üdítőitalok gyakori fogyasztása (a bennük található finomított cukor révén) az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség nagyobb kockázatával társul.

Szennyezett vizek nagy mennyiségű fogyasztása, például a nagy nitráttartalmú víz ivása növelheti csecsemő- és kisgyermekkorban a methemoglobinémia kockázatát.

Irodalom:

Scientific Opinion on Dietary Reference Values for Water: EFSA Panel on Dietetic Products, Nutrition, and Allergies (NDA), European Food Safety Authority (EFSA), Parma, EFSA Journal, 2010;8(3):1459.

Manz, F.: Hydration and disease. J Am Coll Nutr., 2007;26(5Suppl):535S-541S.

 

KAPCSOLÓDÓ cikkek

A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, mint az egészséges életmód alappillére A kiegyensúlyozott folyadékfogyasztás, mint az egészséges életmód alappillére
Mindannyian tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet és a szomjazást kevésbé bírjuk, mint az éhezést. Kevésbé vagyunk tisztában a túl sok és a túl kevés folyadékfogyasztás lehetséges hatásaival.
Schmidt Judit
A tea egészségre gyakorolt hatásai A tea egészségre gyakorolt hatásai
Nem mindegy, milyen fajta teát iszunk, ahogyan az sem, hogyan készítjük el. A napszak, a hangulatunk, de akár egészségi állapotunk szerint is más és másfajta tea élvezetével tehetjük teljesebbé életünket. Írásunkból megtudható, miért jó teázni és melyik tea hogyan védi az egészségünket.
Schmidt Judit
Folyadékpótlás Folyadékpótlás
A szervezet folyadékegyensúlya igen kényes dolog. Nagyon fontos odafigyelnünk a testmozgás előtti, közbeni és utáni folyadékpótlásra.
Molnár Ágnes