Szerző: Miből Mennyit? | Lektor:

Petrezselymes barnarizs

Ízletes, rostban gazdag köret, amely húsos, halas ételekhez is kiválóan illik. Olajjal vagy olaj nélkül is elkészíthető.

Hozzávalók: 

Alapanyag Mennyiség
(7-10 éveseknek)
barnarizs 60 g
napraforgóolaj 1 teáskanál
vöröshagyma 5 g (kb. 1 teáskanál)
késhegynyi
petrezselyemzöld csipetnyi

Elkészítési mód:

A rizst átválogatás után, folyó víz alatt megmossuk, lecsepegtetjük, majd az olajon átpirítjuk. Amikor elérte a kellő „pirosságot”, a rizs mennyiségének megfelelő, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, ízesítjük sóval, és az egészben hagyott vöröshagymával. Fedő alatt kis lángon, vagy forró sütőben puhára pároljuk. Főzés közben nem ajánlatos kevergetni, csak amikor már elkészült, fellazítani.

A rizs fajtájától függően 24-45 perc alatt készre fő. Tálalás előtt vegyük ki a vöröshagymát és szórjuk meg a rizst apróra vágott petrezselyemzölddel!

Variáció:

Elkészíthetjük más módon is, ez esetben az olajra nem lesz szükségünk. A megmosott, lecsepegtetett barna rizst kétszeres-háromszoros mennyiségű forrásban lévő vízbe öntjük, majd hozzáadjuk a sót és a vöröshagymát. Főni hagyjuk, majd 30-35 perc múlva egy szemet félbevágunk, és ha már nem hófehér a közepe, akkor készen is van. Ellenkező esetben még főzzük pár percig! Tálalás előtt vegyük ki a vöröshagymát és szórjuk meg a rizst az apróra vágott petrezselyemzölddel!

Tipp:

Amennyiben fél órát vízben áztatjuk a barnarizst a főzés előtt, hamarabb megpuhul és így gyorsabban elkészül.

 

Fotó: pexels.com

KAPCSOLÓDÓ cikkek

Tabulé (Bulgursaláta) Tabulé (Bulgursaláta)
A bulgur nem más, mint tört búza, így búzatöretnek vagy török rizsnek is hívják. Felhasználható szinte bármely - egyébként - rizzsel készített ételhez, akár ehhez az ínycsiklandó salátához is.
Miből Mennyit?
Barackos-mandulás rizspuding Barackos-mandulás rizspuding
Egy könnyen, gyorsan elkészíthető édességre vágysz, ami a tejfehérje-allergiás, gluténérzékeny gyermekednek is adható? Megtaláltad.
Miből Mennyit?
Hogyan illeszthető be a rizs az étrendbe? Hogyan illeszthető be a rizs az étrendbe?
A rizs jelentősége a táplálkozásban vitathatatlan, hiszen a búza után a második legfontosabb gabonaféle. A világnépesség felének szolgál táplálékul. Különlegesebb változatai egyre ismertebbé válnak, azonban kevesen tudják, melyik mire jó. Cikkünkben a különböző rizsfajták világába kalauzoljuk önöket, miközben azt is megtudhatják, hogy milyen előnyökkel jár e gabonafélék fogyasztása.
Bíró Andrea